Első blogposzt

2021. június. 24. | Egyéb kategória

A méhek túlélése alapvető érdekünk.
„Ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl.” – mondta állítólag Einstein. Bár erre semmi bizonyíték nincs, a széleskörűen elterjedt mondás jól tükrözi a méhek alapvető szerepét az ökoszisztémában…

Az ökoszisztéma meggyengülésével és a biológiai sokféleség sérülésével azonban a méhek fennmaradása is veszélybe került. (Ennek okai meglehetősen összetettek, amibe itt most nem mennénk bele részletesen, de nincs kizárva, hogy egyszer majd erről is írunk egy cikket 🙂 ).
Arról biztosan hallottál már, hogy a méhek veszélyben vannak. Talán azt is olvastad valahol, hogy ebben nagy szerepe van a jelenlegi mezőgazdasági gyakorlatnak.

De azt tudod, hogy Te magad mit tehetsz a méhek túlélése érdekében?
Nagyon is sokat, ráadásul ezek nem is eget rengető nagy feladatok…

Hogyan segíthetsz a méheknek?

1. Tegyél ki tiszta vizet!

Soha ne tegyél ki cukros vizet a méhek részére (ld. keretes írásunk). A tiszta edényben kihelyezett tiszta vízzel viszont sokat segíthetsz.

Mikor?

  • Tavasztól őszig (télen a méhek nem jönnek ki a kaptárból). Főleg kora tavasszal és aszály idején
  • Leginkább napközben. (Amíg van a fűszálon harmat, addig azt isszák, de amikor felszáradt a fű, akkor is van vízre szükségük.)
  • Amikor a fő virágzások vannak, akkor nem fontos, mert nem is isznak, a nektárból szerzik a pótlást.

Hogyan?

  • Az edénybe tegyél faágat, lapos követ, kavicsot, bármit, amire rá tudnak szállni a méhek és ahonnan elérik a vizet. Az is jó, ha egy deszkára csöpögetsz időről-időre vizet. A lényeg, hogy a víz ne fedje ezeket az „úszókat”, de elérhető távolságban legyen. A méhek nem szeretik, ha vizes lesz a lábuk. Van ilyen… 🙂
  • Lehetőleg napos helyre és/vagy langyos vizet tegyél ki, mert ha nagyon hideget iszik a méh, akkor ledermed a teste, és elpusztul. (Pl. nagyon szeretik az autógumiban megállt vizet inni, mert az jól felmelegszik.)
  • Esővíz vagy kútvíz a legjobb, a csapvíz klórtartalma miatt nem annyira jó. (De ha nagyon nincs más és szárazság van, akkor persze ez is jobb, mint a semmi.)

Cikkek témánként

Korábbi bejegyzések